Shichibukai NEVELDE!

  
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 
 
Indulás: 2013-04-09
 
Konoha VS Tokyo

Konoha vs Tokyo

A háború kirobbanásának oka már senki előtt sem titkos. Idén is sikeresen elrabolták egy tehetős céh firstladyét, méghozzá a Nameless céh nagyasszonyát, Sabert. Természetesen őt sokan szerették és tisztelték, köztük céhtársai is nyilvánvalóan, ezért egy egész hadosztály indult meg, hogy kiszabadítsák Konohából, azon belül is a DeathSquad céh főhadiszállásáról. Utóbbi Veldora és Ikki (a professzor) vezetése alatt állt. [zenei aláfestés]
A támadók éjszaka érkeztek a helyszínre (hogy Karsnak is jusson valami szerep – btw senki se álljon ki ellene este). Konoha vaskos Hashirama fa eleméből kreált ajtaja zárva volt, az őrtornyokban álmos őrök kémleltek ásítozva. Pár Hyuuga segített az ellenfél felderítésében. Azonban nem igényelt sok odafigyelést lokalizálásuk, mivel Milim egyből betörte a kapukat és ledöntötte a tornyokat herkulesi erejével. Ugyan azt a feladatot kapta, hogy „csendben” és „észrevétlenül” hatoljon be, ám ez nem az ő stílusa volt. Spinosaurus-gyilkos erejével sose tudott a legjobban bánni. Az őrök kiütése után csak játékosan fejbekólintotta magát és nyelvét kiöltve mosolygott Zamasura, a művelet vezetőjére, aki már gondterhelten simogatta a homlokát, miközben eltette táskájába a Zereftől stikában kölcsönkapott „Hogyan Népírtsuk ki Konohát” című bestseller művét. Mellette állt Saitama és Kuzan, hű társai, a Tokyo vezérségétől kölcsönkapott tankok, esperek és Elemental Rangerek, illetve a segítségül jött Magikarp Kalózok (Charlotte Katakuri vezetésével) és az Utánpótlás tokyo-i testvércéh is. A Vörösingesek kisebb csúszás miatt csak később érkeztek meg.
A szövetségesek egy része szinte azonnal beviharzott Konoha kapuin. Útjukat állta Xellos, a Fiore-i szövetséges, jiang shi kungfu zombijaival. Őket egyszerűen legázolták, esélyük se volt. Ezután egy tank dördült be, melyet tapasztalt vezetője rögtön el is sütött, hogy kilőhessék a közelben lévő víztartályt. Céljuk az volt, hogy zűrzavart keltsenek mihamarabb. Ez sikerült is. Az addig az igazak álmát alvó konohai lakosság egy részét rögtön evakuálni kezdték. Ekkor a Shisui utcában tűz ütötte fel a fejét, melyet a tokyoi esperek okoztak. A háború ezzel hivatalosan is kezdetét vette.
A Hyuugák azonnal felfogták a szituációt és gyors mozdulatokkal egyből el is indultak jelenteni a bázisra a helyzetet. A Yamanaka jounin telepatikusan tartotta velük a kapcsolatot, ami hirtelen megszakadt azonban. Ekkor tudták, hogy a Hyuugák harcba keveredtek valakivel. Vagy valakikkel.
Ikki a megszakadt vonal miatt egyből lángfőnix alakját vette fel (melyért kínkeservesen megszenvedett az Újjászületés Hegyén), majd a helyszínre sietett. A kék lángokból álló, ragyogó főnix magasztos (és remekül észrevehető) látványt nyújtott az éjszakai égbolton, melyet már a lángok és azok fekete füstje is tarkított. Saitama, akinek Ikki likvidálása volt a feladata, szintén kiszúrta a főnix saintet és elindult megküzdeni vele. Jelentős tapasztalata volt a nagyobb szörnyekkel szemben, így nem gondolta, hogy Ikki óriás neonveréb alakja bajt jelentene számára. El is kezdett kocogni Ikki szárnycsapásait követve. Zamasu ismét hatalmasat sóhajtott, miközben Köd Védőkabátját próbálta megidézni, hogy védve legyen Ikki illúziói ellen. Azonban mivel nem volt lángképzése, ezért ez elmaradt. Amíg dobozfegyverét próbálta megnyitni, sem Saitamát, sem Milimet nem látta már maga körül, akikkel az volt megbeszélve, hogy együtt fognak haladni a DeathSquad bázisa felé.
A konohai Tobirama Tűzoltó Brigád ekkor már a lángok helyszínére érkezett. Tűzoltó kocsijaikat azonban az Elemental Rangerek elpusztították, a tűzoltókat magukat pedig alaposan elagyabugyálták a szuperhősök(?). Az ő feladatuk volt az, hogy megakadályozzák a tűz eloltását, hősökhöz nem igazán méltó feladatként. Egy igazán hősies alak azonban megjelent még a tomboló lángok közt is. Ez volt Alibaba, aki tűz immunitásának köszönhetően vígan nyargalt a tűzvészben és lolikat mentett (másokat nem, kizárólag lolikat). Őt kísérte Zamasu hő „kis”állata, a Tyrannosaurus Rex-e, amelyet a kártyájának segítségével hatalmas, tűzpiros dinoszaurusszá tett és ráuszította Konohára. [zenei aláfestés] A T-Rex csak rombolt és tombolt. Köpdöste a lángokat Vulkánkitörés képességével és szétzúzott minden épületet nagy testével, amelyeket  csak elért. Néha még majdnem Alibabát is agyonnyomta.
Visszatérve a Hyuugákra. Őket nem más, mint Mikasa és Mihawk kapták el és szerelték le. Mikasa beültette magába Fecske DNS-ét és a magasba szárnyalt szélsebesen. Mihawk belé kapaszkodott, majd ahogy sasszemével kiszúrta az ellenfeleket, ledobatta magát céhtársával, aki a felderítést végezte ezentúl. Mihawk erős kardforgatók ellen szeretett volna kiállni. Ugyan a Hyuugák nem pont a penge mesteri forgatásáról voltak híresek, Mihawk azért úgy gondolta, legyőzi őket, majd kifaggatja a duót, hogy hol találhat tehetős kardmestereket Konohagakure területen. A Hyuugák azonban erősebbnek bizonyultak, mint Mihawk gondolta. Még akkor is, ha fejlett előrelátó hakijának köszönhetően képes is volt előre megjósolni a mozdulataik nagy részét, a kettejük kombója sok találatot vitt be a legendás kardforgatónak. Ketten formációba zárták és Mihawk nem volt képes eredményesen megsebezni őket. Az egyiküknek ráadásul még gyógyító jutsuja is volt, mellyel folyamatosan begyógyította saját sebeiket. Ekkor jelent meg a semmiből Trunks, aki kihúzta Mihawkot a csávából. Mindketten kardjaikra markoltak, majd egy Hyuugákat megszégyenítő kardkombóval hárították azok csapásait. Mihawk még az egyik kezét is lemetszette, mivel a Hyuuga egy tantoohoz (rövidkardhoz) mert nyúlni. Mihawk dogmatikája szerint ez egy kihívás volt egy kardforgatók közötti párbajra. Azonban mivel Mihawk nem ismerte el kardforgatóként ellenfelét a korábbi pusztakezes csapások után, megszégyenítőnek vette, hogy egy ilyen illető ki meri őt hívni. A másik Hyuuga egyből védelmezni kezdte levágott végtagú társát. Mihawk ekkor úgy döntött, levágja mindkettejüket, ám Trunks elé állt és megóvta őket. Ezt kihasználva a Hyuugák hamar elhagyták a helyszínt. Mihawk kérdőre vonta céhtársát, miközben kardját felé szegezte. Trunks közölte vele, hogy az ő szándéka a háborúskodás és Zamasu megállítása. Ekkor Mihawk felé suhintott, amit Trunks hárított saját kardjával. Úgy tűnt, Mihawk megtalálta az áhított kardforgató ellenfelét. Hirtelen azonban Magihime, Alibaba társa, a Magikarpból lett hercegnő loli ugrott közéjük és megállította a két kardforgatót. Könnyeket hullatva könyörgött nekik, hogy hagyják ezt abba és legalább egymás ellen ne forduljanak ebben az értelmetlen vérontásban. Mihawk húzta a száját egy kicsit, megpödörte bajuszát, majd kardját eltéve ballagott el komótosan a helyszínről. Trunks ezután útjára indult még több harcot megakadályozni, miközben magával vitte Magihimét is, amíg Alibaba más lolikat mentett ki a lángokból.
Yuno és Black Star észlelték, hogy Xellos-szal nincs rendben valami a kapuknál. Gyanújuk be is igazolódott. Eszméletlenül, kiterülve feküdt ott random kungfuzombijaival, rajtuk pár lábnyommal és egy tank lánctalpának nyomával. Úgy gondolták, elássák is illően eltemetik. Már el is kezdték kotorni a sírhelyet, amikor hirtelen üvöltésre lettek figyelmesek. A Római Birodalom (Céh) és Zeref voltak azok, akik egymást siettetve repültek be Konoha kapuján. Mintha valami elől menekültek volna. Yuno és Black Star vállukat vonták, miközben összenéztek. Ezután elkezdték továbbásni a gödröt. A semmiből Mukuro (atya) lépett oda hozzájuk imákat mormolva. „Merítse Őt vágyinak illúziója örök álomba! Ámen.” – mondta, miközben Yuno és Black Star vele együtt imádkoztak. Igen, ekkor érkeztek meg a Vörösingesek is fancy vörös egyenruhájukban. Úgy döntöttek, a bejáratnál fogják megvárni JIRUN-t, a Főnököt. Segítettek elásni Xellost – aki, mint kiderült nem volt halott és ezt tudtára is akarta adni társainak, de Mukuro és a többiek imádkozása és egyházi litániája elnyomta a nyögéseit félig földbe temetve. Imhotep és Hiiro elkezdtek földből egy egyiptomi jellegű piramist formázni agyagból Xellos számára, melyre aztán hieroglifákat véstek és Hiiro ráírta a „stabil” szót is, nehogy valami random későn érkező erő még ledöntse. Xellos meglehetősen pofás síremléket kapott, miközben Hit, a legendás orgyilkos eltűnt a semmibe.
God Serena, Judal, Noelle és Zeref egy nagy kondérnyi pacallal, viharozva repültek át a területen, elkerülve a tomboló dínót, a lángokat, a sikoltozó konohaiakat és mindenki mást. Egyből a Hokage irodájába repültek (akinek a kilétét amúgy senki se tudta a faluban). Oda tervezték lehelyezni a pacalt, hogy a kiadós lakoma után jobban szemügyre vehesse a terepet és rögtön elindulhasson kiiktatni onnan az ellenfeleket. Le is rakták a finomságot, majd elpucolva a helyszínről egy másik toronyból figyelték a történéseket. Azonban nem várt fordulatra lettek figyelmesek. Az Utánpótlás céh settenkedett be a Hokage palotájába, Lenalee vezetésével, aki pisszegve intette csöndre céhtársait (Kars, Reinhard, Rimuru, Natsu, Frieza). Az irodában megpillantották a jó illatot árasztó pacalt és fülig érő mosolyra nyílt tekintetük. Egyből elővettek pár tálat a Hokage kredencéből, majd falatozni kezdtek. Hamar be is falták a mennyei fogást, amelyet Serenáék céhe hatalmas odafigyeléssel készítettek el. Ekkor kajakómába estek és a régi szép időkről kezdtek el beszélgetni egymással. Zeref és a Római Birodalom tagjai még időben meg akarták menteni a Buu-nak készített étket az Utánpótlás elől, akik a Blades of the Dark (kicsit sem edgy nevű) céhet jöttek kifosztani, azonban már késő volt. [zenei aláfestés] Már messziről érzékelték Super Buu ormótlan, fenyegető auráját. Buu szélsebes repüléssel átszedte Konoha falát, szétzúzott pár épületet, majd becsapódott a Hokage irodájába, ahol az Utánpótlás céh tartotta teaestjét. Innen érezte a finom pacal illatot és Zeref energiáját is. Utóbbi a bűvölő mágiájával átkával itatta át a kondért, hogy Buu mindenképpen lokalizálni tudja az estebédjét (az átok miatt később elég erős gyomorrontása lett az Utánpótlás tagjainak). Lenalee, Kars és társai meghökkenten, elrémülve néztek rá a rózsaszín szörnyetegre, aki dühösen gőzt fújt ki a fején található lyukakon keresztül. A pillanatnyi meghökkentség után rögtön harci állást vettek fel. Buu azonban félrelökve őket egyből a kondérhoz nyúlt és mosolyogva kémlelte, vajon mi lehet benne. Szomorú, hogy nem talált benne semmit immáron, mivel az Utánpótlás tagok még az utolsó cseppnyi szaftot is kimártogatták belőle. Buu egyszerre lett szomorú és végtelenül dühös. A szobában lévő Lenalee-ékre nézett, akik előtt mind üres pacalos tál volt. Ekkor hatalmas mennyiségű gőz szállt ki fejéből és egyből csépelni kezdte az Utánpótlás tagokat. Lenalee egyből aktiválta ártatlanságát, Reinhard az oltalmait, Kars pillérember erőit hívta segítségül, Natsu Ice Make mágiával (xDDDD) próbálta meg lefagyasztani ellenfelüket, Frieza pedig Ki lövedékekkel támadt. Buu testét manipulálva meghosszabbította végtagjait és bezúzott mindenkit. Lenalee lábait bevonta nyálkájával, mielőtt bármilyen támadást kivitelezni tudott volna és nekihajította Friezának, akinek az energialövedékei így a lányt találták el. Reinhard és Kars dacoltak egy ideig végtagjaival, azonban Buu csápja ragadta meg Reinhardot a semmiből és nekicsapta a pillérembernek. Utóbbi kettőt szétpüfölte addig a pontig, hogy mindketten sürgős regenerációra szorultak, amelyre volt is elég idejük, mert Buu testéből kitépve egy darabot a falhoz szorította őket megkötözve és folyamatosan szorongatva. Natsut Buu képen röhögte, amikor a tűz sárkányölő jég mágiát próbált alkalmazni vele szemben. Meghosszabbította nyakát, majd megfejelte. Ezután még egyszer-kétszer végig ment a céh minden tagján letarolva őket ökleivel, csápjaival, mindenével, míg nem a Hokage palotájából csak romok maradtak. Buu tombolása közben csak Rimurunak volt annyi esze, hogy elhagyja a helyszínt, de AZONNAL. God Serena és társai is hamar elpucoltak onnan, mivel látták, hogy nincs remény. Zeref már régebben eltűnt valamiért. A helyszínen már csak az üvöltöző és tomboló Buu, a teljesen leamortizált Utánpótlás céh eszméletlen (vagy élettelen) tagjai és a romok maradtak. Nem láthatta senki, amikor hirtelen odalép valaki Buu-hoz, vállba veregeti, majd átnyújt neki egy tál, szentséges csillogással szikrázó főtt étket. Buu egyből lezúdította torkán a fogást, majd megkönnyebbült gőzt eregetett ki magából. Az alak, aki adta neki, hirtelen köddé vált. Buu még soha nem evett ilyen jót életében. Gyomrában mintha a második mennyország létesült volna és emésztőbaktériumai harsonákkal himnuszokat zengő angyalokká avanzsáltak volna. Olyan kielégült és nem evilági érzés fogta el, hogy széles vigyorral az arcán dőlt ki aludni az Utánpótlás (kevésbé békés állapotban alvó) tagjai mellé.
God Serena nem tudhatta, hogy Zeref hova tűnt hirtelen. Nem is kereshették sokáig, mivel céhével Zamasura és az ő lefagyasztására akartak fókuszálni. Ő maga, Judal és Noelle repülve indultak el a halhatatlan Zamasu keresésére. Zeref eltűnésére az volt a magyarázat, hogy miután megtudta, hogy Buut nem fogja megfékezni a pacal, hirtelen mély depresszióba esett és a sírógörcs fogta el. Ezért elvonult egy random sikátorba bőgni. Rekurrens depresszióhullámai jelentkeztek időről időre, de kivételesen jó oka is volt rá. Nem tudta volna elviselni még halhatatlansága ellenére sem, hogy Buu agyonverje őt is. Ekkor valaki odalépett hozzá az árnyakból. Kuzan volt az, aki kempingbiciklijén érkezett a helyszínre. Ám lusta jelleme miatt kicsit megkésett az Utánpótlás támogatásában. Észrevette a zokogó Zerefet, akit egyből felismert. Tudta, hogy ellenségről van szó. Nem egy egyszerű ellenfélről azonban, akit jobb lesz, ha most egy jégkoporsóba helyez. Logia jéggyümölcsét alkalmazva el is kezdte drasztikusan csökkenteni a hőmérsékletet és befagyasztani Zerefet a talajtól kezdve. Zeref ekkor hirtelen abbahagyta a sírást. Szemei megváltoztak és hangulata komolyra és vérszomjassá váltott. [zenei aláfestés] Feltápászkodott. Anksheram sötét mágiája lángszerűen tört ki belőle. Aokiji megriadt és egyből megfagyasztotta a sötét mágust. Zeref azonban egy pillanat alatt kitört a jégből, majd energiáját szétterjesztve egyből kiütötte Kuzant (talán meg is ölte). Zeref dühe nem nyugodott. A következő lépés az lett volna, hogy ő maga rendezi le Buu-t és nagy merészen megverekszik vele. Haragját azonban elcsitította az, amikor egy zajt hallott meg egy közeli hordóból, mely az esővizet volt hivatott összegyűjteni. Rimurut találta benne, kis, aranyos nyálka formájában. Zeref nagyon megörült és úgy döntött, megszerzi a kis szörnyeteget a kollekciójába. Macska módjára elkezdte hívogatni a slime-ot, még cuppogott és fütyülgetett is neki. Rimuru teljesen le volt sokkolva és csak egy „miaú” hangot tudott hallatni. Zeref energiája akkora hatással volt rá, hogy úgy döntött, jobb lesz, ha nem száll szembe a fekete mágussal. Zeref ekkor kiemelte a nyálkát a hordóból, megsimogatta, majd behelyezte Kuzan kempingbiciklijének kosárkájába és hangosan csengetve eltekert a helyszínről, hogy megkeresse céhe tagjait. Az alvó Buu-t inkább mégse piszkálta, mivel azóta ő maga is lenyugodott és inába szállt a bátorsága.
Mindeközben a Blades of the Dark céh tagjai – akiknek a bázisa most lett a földdel egyelővé téve – egy bizonyos „kabátos embert” kerestek. Ezt a jelzőt Zamasura aggatták rá, akiről mindenképpen le akarták tépni Kőd Védőpáncélját, amely immunissá tette őt az illúziókra. Három részre oszlottak. Most Itachira és Sasukéra, a két Uchiha testvérre, illetve egy Inuzuka klántagra és pitbull terrierjére fogunk fókuszálni. Konoha egy őrtornyából sikeresen kiszúrtak egy kabátos fazont, akit egyből körbe vettek és illúzió alá fogtak. Vehemensen le is rángatták róla kabátját, amikor azonban kellemetlen meglepetés érte őket. Ez Bickslow volt, aki Fioréból jött támogatni Konohát a háborúban. Az illúzióból feloldódva Bickslow idegesen, nyelvét öltögetve kezdett el kiabálni a csapattal, akik már majdnem ténylegesen meg is támadták őt a dühös kirohanás után. Ekkor azonban zölden fénylő szemeitől és kinyújtott, hosszú nyelvétől elborzadva inkább hagyták, hogy továbbmenjen, és még kabátját is visszaadták neki leporolva. Az eset után újabb vendégük akadt. Egy zöldbőrű, hegyes fülű illető volt az. Az összetéveszthetetlen vonások miatt egyből tudták, hogy ő lesz Zamasu. Egyből rá is támadtak, különösen a kabátjára fókuszáltak. Zamasu nagy sebessége miatt azonban villámmá változtatta testét, ezzel vészesen megrázva a folyadékból álló Itachit, mielőtt alkalmazhatott volna rajta bármi nemű illúziót, vagy akár a ködmezőt. Itachi egyből ki is terült szinte. Utolsó erejével még megpróbálta alkalmazni Sharinganján keresztül illúzióit, azonban Zamasu addigra teljesen kiütötte őt hakival megerősített pusztakezes csapásaival. Sasuke és az Inuzuka jounin egyből Itachi támogatására siettek. Zamasu azonban mesterien manőverezett és egy elmezavar jutsuval mind a kettejüket hamar kiütötte. Egyedül a pitbullal nem tudott mit kezdeni, ami ráakaszkodott a ruhájára és folyamatosan morgott rajta. Zamasu állatbarát volt (és nem akarjuk bevonzani egyik állatvédő szervezetet sem az oldalra), ezért hagyta, hogy a pitbull vele tartson, még akkor is, ha szétmarcangolja ruháját, melyen egyelőre csak gyümölcsként csüngött, agresszív hangokat kiadva magából.
A Blades másik csapatát Konan alkotta, aki az embereket mentette ki a lángok közül, bár papírteste eléggé megsínylette eme ügyködést. Hirtelen Alibaba rontott neki királyi kardvívásával, mellyel egyből kiiktatta őt, mivel nem volt loli. Konan csapásait eredményesen tudta hárítani a már-már Ultra Ösztönként működő Észlelés képességével, melyre a túlvilágon tett szert. Alibaba mellett Zamasu dinoszaurusza továbbra is tombolt. A semmiből azonban nyilak záporoztak felé, egyenesen bele a lábaiba. Amelyektől felbukott és visszaváltozott kisebb alakjába. A nyilak nem mástól, mint Archertől (Emiyától) származtak, aki Minato nyakában ült, miközben a feszes hátsóját Yuki, a vámpírhercegnő védte (csak szó szerint veszem a taktikátokat, srácok :c). Boruto is elkísérte őket, aki egyből nekirontott a nyögdécselő kis dínónak kardjával, hogy bevégezze azt. Ekkor Milim érkezett meg a helyszínre, aki a Milim Eye-nak köszönhetően már távol is látta a lezajló eseményeket. Nagy sebességgel, dühösen repült a helyszínre és egyből kiütötte Borutót, aki keresztülrepült pár épületen Milim eszméletlen erejének és vadságának köszönhetően. Milimet rendkívül felidegesítette a kisállat bántalmazása, mivel a múltban az ő kis sárkány háziállatát is megkínozták és megölték. Innen származott elképzelhetetlen dühe, melyet most rászabadított Minatóra és csapatára. Minato nem volt rest. Egyből egy repülő villámisten kombóval fogta közre az ellenfelet, amely be is talált. Milim a földnek lett csapva, ám szinte azonnal felkelt és egy ütést kezdeményezett Minato felé, amit a shinobi hajszál híján tudott csak elkerülni. Ekkor előhívta Bijuujának, Kuramának az erejét, bevonta magát chakrájával, majd egy Rasengannal hasba nyomta Milimet, ami úgy tűnt, meg se kottyant a démon nagyúrnak. Ekkor megragadta Minato karját, majd össze-vissza csapkodni kezdte őt a talajba és a környező tereptárgyakba. Archer sietett a segítségére. Megidézte Kanshou-t és Byakuyát, az ikerpengéket, ám ekkor egy nagy, fekete penge állta útját. Mihawk érkezett meg a helyszínre. Egyből kihívta egy párbajra Archert, aki leizzadt a kihívás hallatára. Yuki eközben elrejtőzött. Mihawk és Archer megkezdték a „táncukat”. Archer megerősítette ikerkardjait, Mihawk a Yorut forgatta. Mihawk még a megerősített pengéket is képes volt egy csapással széttörni azonban. Archer ekkor felvázolás mágiát alkalmazva lemásolta és megalkotta magának Mihawk pengéjét, a Yorut. A két Yoru dacolt egymással, ám Mihawk kardforgató képességei egyértelműen felsőbbrendűek voltak. Archer Yoru másolata széttört. Mihawk le kívánt csapni rá, azonban ekkor úgy döntött, inkább elugrik onnan, mivel Archer előkapott egy katanát, amely bénító porral volt bevonva. Mihawk hárította Archer hirtelen szúrását előrelátó hakijának hála, azonban nem tudta elkerülni Yuki vérostorát, mely a törmelékek közül csapott le rá. Lett egy seb a hátán. Ekkor Mihawk úgy tűnt, kizökkent. Archer a katanáján aktiválta a mennydörgés kagylóját és egy villámpengét lőtt a kardforgató felé, akinek a koncentrációja viszont még most sem hullott darabokra a látszat ellenére. Hárította a villámpengét, majd egy egykardos stílusú technikával kívánta levágni ellenfelét. Yuki azonban vérostorát okosan alkalmazva elrántotta onnan Archert, így a csapás nem talált be. Archer távolabb került Mihawktól, ezért előkapta íját, majd lábon lőtte a kardforgatót egy bénító porral bevont nyíllal. Ezután Yuki támadt rá egy villám elemű képességgel. Ezt azonban már képes volt hárítani hakijával. Mihawk ekkor megunta a játszadozást. Feloldotta a Szabad Száguldást, majd egy szempillantás alatt ott termett Archernél és Yukinál. Archert bevégezte egy Kagutsuchi katával. Még időben megidézte ikerpengéit, azonban nem tudta Mihawk csapását hárítani. Yukit egyszerűen berúgta az épületbe és egy sűrített légpengével ráomlasztotta azt. A bénító nyíl ekkorra már hatni kezdett a lábában. Mihawk kardjára támaszkodva rogyott össze. Ekkor Hiei vágtatott oda hozzá szupersebesen, hogy megmentse Archertől, aki utolsó morzsáit összekaparva akaraterejének fejbe kívánta lőni Mihawkot egy nyíllal. Hiei gyorsan kettévágta a nyilat még röptében, majd Archert is kiütötte egy szempillantás alatt. Ekkor Mihawk a vállára dőlt, majd elcikáztak Trunkshoz és Magihiméhez, akik a civilek sérüléseit látták el. Hiei mindeközben Tanyát kereste, akit likvidálnia kellett Katakuri, a céhvezérük parancsára. Ám egyelőre nyomát se látta a militarista lolinak. Tanya helyett új meglepetésvendéget kaptak. Az éjszakai égboltból tüzes meteorként zúdult pont eléjük valaki. Ez nem más volt, mint Endeavor, akit egészen Wanoból lökött idáig Molnár Kikijurou, a helyi yokozuna. Endeavor feje csak úgy sajogott, testén egy hatalmas tenyérnyom piroslott. Ahogy meglátta Hiei-t, égtelen haragra gerjedt. Mivel szándéka alapból az volt, hogy megküzdhessen vele és bezúzhassa a háború idején. Egyből át is váltott Spinosaurus formájába. Quirkjének, a Pokoltűznek köszönhetően testrészei lángra kaptak és egy folyamatosan tűzben izzó pokoli theropoda dínóként tombolt végig Konoha utcáin, miközben Hieit és Mihawkot kergette, tovább rombolva a shinobi rejtekfalut.
Eközben Minatót továbbra is püfölte Milim. A shinobi állta a csapásokat és ő maga is bevitt pár remek találatot, ám nem tudott dacolni a démon nagyúr irdatlan erejével és vadságával. Kettejük párharcát egy bicikli csengőjének hangja szakította meg. Zeref driftelt be a helyszínre a Kuzantól lopott kempingbiciklin, még mindig a céhét keresve. Látta a pusztítást, amit Milim vitt végbe. Ekkor úgy döntött, megpróbál eleget tenni kötelességeinek „védelmezni” kezdi Konohát. Milimet provokálni kezdte. Gondolta, Buunál úgyse lehet rosszabb. Nos, a két démon kb. egy szinten voltak, ha eszeveszett tombolásról volt szó. Milim egyből lecserélte ellenfelét, Minatót Zerefre, ezért a shinobinak esélye nyílt a regenerációra és a társai mentésére. Milim egyből nekizáporozott Zerefnek és legendás kardjával, az Ádáz Istenséggel támadta őt. Zeref aktiválta Mana Radarját, így a közelben képes volt észlelni Milim mozdulatait. Időben képes volt kitérni a támadás elől, és Izom Komment mágiájának hála, lábát megerősítve kirúgta Milim kezéből fegyverét. Milim nem repült a kardjáért, hanem egyenesen Zerefnek rontott és ökölharcba bocsátkozott vele. Zerefnek szinte esélye se volt ellene szemtől szemben közelharc terén, ezért egy szellem tűzijátékot lőtt fel az égbe. A sötét lelkecskéket megbűvölte, hogy egyenesen Milimre támadjanak és kövessék a mozgását. Több szellem el is találta a tomboló démon nagyurat, aki ezek után is folytatta a támadássorozatát. Hirtelen azonban Rimuru pattogott ki a bicikli kiskosarából, hogy megállítsa a harcoló feleket. Zeref azonnal abba is hagyta a harcot, ám Milim még bevitt egy utolsó ütést ellenfelének, amitől a sötét mágus Boruto után repült valami random shurikenraktárba. Rimuru kioktatta bestie-jét, Milimet arról, hogy kezelje már jobban az indulatait és hogy használja gyakrabban stresszlabdáját. A játékos eszmecsere után Milim (bízva Rimuru képességeiben) a nyálkára hagyta Zeref lerendezését, míg ő maga, már lenyugodva, elrepült a DeathSquad bázisa felé, hogy összetalálkozhasson Zamasuval. Az összedőlt épületek közül azonban Zeref átkozott aurája csapott fel ismételten. Rimuru visszaváltozott nyálka alakba és el kívánt pattogni a helyszínről, ám Zeref egy szempillantás alatt ott termett mellette és ismét belegyömöszölte a kiskosarába. Felpattant a kétkerekűre, majd sietősen eltekert a helyszínről, mivel Altair hegedűjátékát hallotta nem is olyan messziről. Út közben viszont megnyílt egy, a démonvilágba vezető kapu, amelyből sötét kacaj hallatszott. [zenei aláfestés] Zeref egyből behúzta a kontraféket. Használta az op, meta Lock képességét, melyet megbűvölt (enchantolt), ezáltal bezárta a dimenziókaput és csak ennyit fűzött hozzá: „Idén nem.”
Minato eközben regenerálta sérüléseit és a szanitéc nindzsákhoz szállította szövetségeseit egyenként. Archer és Boruto totál eszméletlenek voltak, Yuki viszont teljesen jól volt szinte, mivel Mihawk férfiúi becsületére nem akart túlzottan elbánni egy lánnyal. Nem sokkal később Yuno és Black Star jelentek meg a helyszínen, akik segíteni kezdték elszállítani a sérülteket. Xellost sikeresen örök nyugalomra helyezték addigra.

 
 
Az oldal jelenleg ZÁRVA!

Az oldal böngészése számítógépről, vagy telefonos böngészőből, egyszerűsített nézetben ajánlott!

 
 
 
 


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon