Shichibukai Anime NEVELDE!

 
 
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
 
 
 
 
Induls: 2013-04-09
 
1. B-szint vizsga 2

Zebra vs Waver Velvet

Amikor Waver megltta hogy ki lesz az ellenfele, mr egybl felhagyott minden remnnyel. Hiszen Zebra ellen kell harcolnia, s mi tbb, mg nyernie is hogy B szintre juthasson. De ht mit volt mit tenni, megrzta magt, s belpett az arnba. Ott mr vrta a kigyrt Netfit fgg izomkolosszus. Elgg unatkozott mr, s lelt az arna kzepre mikzben a mgusra vrt. Waver kihasznlta az alkalmat, s gyorsan ktzst hasznlt a fldn pihen Zebrn. Ebbl viszont knnyedn kitrt a ktlszksi technikjval, majd feltpzkodott. Megvillantotta az izmait, majd megnyitotta mind a hrom taijutsu kapujt. A mgusnak nem sok eslye volt, ezrt gyorsan aktivlta a harmadik szint testerstst. Fagyasztssal megprblta mozgskptelenn tenni Zebrt, majd egy Jglndzst kldtt r. Ezutn szlpengkkel kezdte el sorozni. A hstmb csak llt, s trte a tmadsokat, mivel a dht nvelte ezzel. Ekkor egy mozdulattal kitrte magt a fagyaszts fogsgbl, s Waver fel kezdett el rohamozni a Hangsebessg mozdulatt hasznlva. Waver megprblta kikerlni a hatalmas sebessg rohamot azzal, hogy felrepl a levegbe, de sajnos nem volt elg gyors hozz hogy ki tudja kerlni. Zebra felugrott rte, s a lbn kapta. Amint rmarkolt a bokjra, aktivlt az izom beszdt, s minden erejvel a fldhz csapta. Ezutn visszahzta a fldrl, htrahzta a fejt s egy hatalmas erej fejelssel befejezte a munkjt. Mivel a mgusnak nem volt valami sok kitartsa, ezrt ettl eszmlett is vesztette, s megbukott a vizsgn.

A harc nyertese Zebra! B-szintre lphet.


Oogami Shirou vs Vali Lucifer

Shirouhoz ppen megrkezett a hr, hogy a che egyik tagja megbukott a vizsgn. Mint kiderlt, az ellenfele pont annak a chtrsa volt aki kiejtette az SF taktikust, ezrt Shirou feleskdtt, hogy az nevben is megnyeri a soron kvetkez harcot. A helyszn nem ms volt, mint egy havas hegyvidk. Minden krnyez fa, bokor, hegyoldal fehrbe volt burkolva. Ennek ellenre nem volt klnsebben hideg. Vali volt aki kicsit didergett, Shirou a bundja miatt szre se vette. Aktivlta is mind a hrom kapujt s nekiugrott a dmonnak, aki ezt kt taijutsu kapu kinyitsval viszonozta. Utkpeket hagyva maga utn, hamon testkontrollal kezdte el a farkasembert klcsapsokkal viszonozni, aki ezt viszonozta neki. A csata klcsapsok osztogatsbl llt. Elkerlni egyikk se nagyon kerlte el a tmadsokat, igazi frfiak viadala volt. Shirou electrot hasznlva elektromossgot vezetett az kleibe, hogy ezzel lebntsa Valit, aki erre htraugrott, s tzlvssel viszonozta a tmadst. Sajnos mivel az gyessge nem igen rt fel a sebessghez, jnhny tzlabda mell ment, egyenesen a hegy oldalba. A kt vizsgz folytatta az egyms pflst, amikor is egy szrnyen hangos morajlst hallottak meg. Vali tzlvsei egy lavint indtottak, s egy hatalmas terletnyi h cikzott a farkas s a dmon fel. Ekkor futni kezdtek, de mr mind hiba volt, mert elrte ket a lavina. Ugyan Shirou halhatatlansga miatt nem lett nagyobb baja, a hirtelen sokktl eszmlett vesztette. Vali a h alatt ragadva szintn prul jrt.

A harc dntetlen! Mindkt fl B-szintre lphet.


Akutagawa Ryuunosuke vs Iwatani Naofumi

El is jtt a vizsga napja a pajzsos hs s a nk kedvenc edgy karaktere szmra. Mindkettjknek meg volt adva a prbaj helyszne: a Smegi vr terlete. Elgg furcsa helyszn volt, de ht ezt adta ki a vezetsg, s nem igazn volt htrny egyik harcol flnek sem. Akutagawa gy gondolta hogy elg knny gyzelme lesz, hisz az ellenfele nem a legersebb, de arrl nem tudott, hogy a harc eltt Naofumi mennyire felkszlt ellene. Meg is szlalt a kong, Akutagawa egybl meg is nyitott hrom kaput s Naofumi torknak esett. Szerencstlen akrhogy is kszlt, nehezen tudott vdekezni. A Rashomon tmadsait sikeresen hrtotta a Kimra Vipera pajzsval, az tseket pedig a meteorpajzs s a knnyfmpajzs kombinciival hrtotta. Elhzdott a harc, Naofumit csak a legends fegyvere tartotta bent a vizsgn. Habr jval alacsonyabb volt mind az ereje s a kitartsa is Akutagawnl, a szerencse valahogyan mellette llt minden egyes alkalommal (ki tudja, taln isekai fhs oltalom). Az edgelordnak kezdett elege lenni, hogy egyik tmadsa se r clba, s tombolni kezdett. Egy helyben megllt majd a Rashomon pkfonllal mindenfel vgni s kaszabolni kezdett. A dh elvette a figyelmt, s nem vette szre, hogy a vr szerkezett is megronglta ezzel. A plafon elkezdett beszakadni a figyelmetlen Akutagawra, de ekkor Naofumi a pajzsbrtn kpessgvel egy lncokbl ll pajzsgmbt teremtett gyorsan maguk kr az utols energijval. A pajzsos hs teljesen ki volt fradva mr, s nem tudta folytatni a harcot, de ekkor Akutagawa odament hozz, s ksznetkpp hogy megmentette, kiegyezett vele egy dntetlenben.

A harc dntetlen! Mindkt fl B-szintre lphet.


Shihouin Yoruichi vs Jeanne Alter (Avenger)

Mikor a kt fl belpett a kzdterkkn funkcionl arnba, valamilyen oknl fogva mr rengetek frfi lt kint a nztren, s vrtk a cicaharcot. A kt lny kicsit zavarban volt, hogy ennyi ember eltt kell kzdenik, de ha mr a B szintre juts a cl, akkor ez nem lnyeg. Egyms szembe nztek mint kt macska akik kajrt kszlnek harcolni, majd egyms torknak is estek hamar. Jeanne aktivlt hrom kaput, s folyamatos kardcsapsokat intzett Yoruichi fel, aki atltika mgit hasznlva kikerlte a vgsokat. Mgival prblta tvoltartani magtl Avengert, aki men srknymints lobogjt forgatva vdte ki a mgit. Eltartott ez egy kis ideig, mikor is a macskan megunta a vrakozst, s pusztakezes tmadsaival rontott neki Jeannenek. Kinyitott kt taijutsu kaput, s rohamtmadsok, knyklsek kombjval prblta kizkkenteni ellenfelt. A srknyboszorkny viszont nem nagyon hatdott meg ettl, mivel szrnyen kicsi volt Yoruichi ereje. Tudta hogy kezben van a gyzelem mindegy mit csinl, hiszen, eslytelen hogy legyzze t hogyha ilyen gyenge. Ekkor bettt a romlott szemlyisge, s elhatrozta hogy elszrakozik vele kicsit. Leszrta a kardjt a fldbe, s elmondta, hogy mindegy mit csinl Yoruichi, akkor se fogja tudni t megsebezni. Erre a macskan felhborodott s neki is ugrott Avengernek. Viszont ez nem a legjobb tlet volt. Jeanne ekkor egy hirtelen mozdulattal kirntotta a kardjt a fldbl, s egy horizontlis vgssal levgta Yoruichi ruhit a nzkznsg rmre. Mindenki jongott s kiablt, mikzben Yoruichi a fldrerogyva prblta takarni magt, s szgyenben csak annyit tudott kinygni: Feladom.

A harc nyertese Jeanne Alter! B-szintre lphet.


Grimmjow Jagerjaquez VS Sung Jin Woo

A vizsgn a hangulat egyre csak fokozdik, az j hres harcos Jin Woo s a rgi nagy kzkedvelt gumipakol Grimmjow is vgre megtkznek egymssal. Grimmjow a harcot rgtn is egy risi gumi elhajtsval kezdi, de ez ell a kardosunk knnyen kitr, majd egy vgs sorozattal megzporozza az izomagyat. Az izomagy szmra ez a bre s kitartsa miatt mintha csak sznyogcsps lenne, gy ht knnyen betankolja ezt. Sung, mivel ltja ez nem segt, ezrt aljas taktika mellett dnt. Ksvel kilyukazgatja Jger gumijait. Ettl annyira ideges lesz, hogy teljes sebessggel rohan r, hogy kettverje. Woo azonban gyorsabb s mg a durex gumikat is sztvagdossa ellenfele zsebbl, meg a pnztrcjt is elcsrja. Ultra feje ettl vgkpp tiszta eres lesz s tllvi sajt fizikai korltait, sebessge felfokozdik. Wattson erre futsnak ered, amennyire csak a lba brja, s krbe rohangljk az egsz sicsit. A flelem s a harag sebessge ekkor azonban olyan csodt idz el mint az idutazs. Vissszakerlnek a rgi sicsi vilgba, ahol mg volt Sindria,Konoha, Santuary s ettl szvk felmelegedik, tbb nem is akarnak harcolni. 2 vet elcsilllelnek Santuaryban, majd idsebben mr szakllasan mind2en megjelennek a vizsga harcszntren megint, kezet fognak s ismt elkezdik az elejrl ugyanezt xD. Ezt mg vagy 30szor eljtszk, mire mind2en reg emberek lesznek mr, s tbb nem tudnak gy futni sajnos. Nagy mrgesen meg is egyeznek egy dntetlenben

A harc dntetlen! Mindkt fl B-szintre lphet.


Garou vs White

Egy elg meleg nyri napnak grkezett a vizsga napja, amikor is a legersebb kardforgat, s a legersebb harcmvsz killt egyms ellen. Mindkettjknek volt ezstpnclja, pontokban se voltak lemaradva nagyon egymstl, szval tudtk, nagyon kicsin fog mlni, hogy ki lesz a nyertes. Egybl egymsnak is ugrottak, mindketten kinyitottk mind a 3 taijutsu kapujukat, majd amg White kardforgat technikival sorozta folyamatosan Garout, addig a harci zsenialitsval, s a msoktl elcsrt harcmvszetvel viszonozta a tmadsokat. Kt rn keresztl csak csapkodta egymst a kt harcos, s egyik sem htrlt meg, ekkor Garou lngortssal vonta be a tenyert, hogy meggethesse Whiteot, de a kardforgat killta a forr tst, s tdfte a harcmvsz karjt. Mindketten htraugrottak, hogy kicsit sszeszedjk magukat, hiszen mr rg ta csapkodjk egymst, s nagyon semmire se mentek. A staminjuk is a vge fel jrt, ezrt tudtk, hogy egy utols csapssal, most kell eldnteni a harcot. Amg Hoaquin a llek kard technikjt hasznlva nekirohant Garounak, a flszrny sziklazz vzfolyam klvel rohant r. Egyikk sem tallt be a tmadsval, de nem adtk fel, viszont ekkor megjelent egy ismers alak. A br llt kzjk, aki nem ms volt, mint Tonpa, az jonc zz. Mivel mr megunta az egszet, s menni akart haza, gyorsan egy jl irnyzott tssel a nyakukra kifektette a kt erejk vgt jr harcost, akik ettl eljultak. Ezutn hazament nzni az j szkely videt.

A harc dntetlen! Mindkt fl B-szintre lphet


Yuno vs Kageyama Shigeo (Mob)

Elrkezett ez is, a vizsga napja. Mind a kt versenyz sokat kszlt r a maga mdjn, dleltt meg is kaptk a helysznrl az informcikat, a Pilis hegysgen kell megmrkznik s sszemrni mgikus erejket! Azonban valami problma lehetett a szervezssel, mivel a koordintkon ahol harcolniuk kell, egy hegyi kecske nyj legelszett pp, akiket egy nmet juhsz rztt(nem a kutyra gondolok, hanem egy juhszra, aki nmet). Mindenki meglepdtt ezen, azonban megjtt a jel hogy kezdenik kell. Mob szttrta a karjait s telekinzissel felreptett 22 kecskt, amik elkezdtek Yuno fel szllni. Az ifj Black Cloveres mgus ettl rmlt arcot vgott, s ijedtben elkezdett szl mgizni hogy a kecskket ms irnyba lkje, akik ettl szanaszt repltek le a hegyrl. Tbb se kellett, a nmet juhsz felllt a fa all, letpte a birkabr kabtjt s megvillantotta izmos fels testt, amin a nap megcsillogtatta verejtk cseppjeit. Bajszt megpdrte, felvette a plcjt aminek a vgn egy csengetty figyelt, kinyitott 6 tai jutsu kaput s mind a kt mgus fejre akkort rvgott a hatalmas botjval hogy csak gy csengett. A ment helikopterek gyorsan megrkeztek s mg idben sikerlt a mgusok srlst elltni, nos tbbet sem fognak packzni a hegyi juhszokkal.

A harc dntetlen! Mindkt fl B-szintre lphet


Yue vs Emilia

                A vizsgameccsre kicsivel tbbet kellett vrni, mint a tbbi sszecsapsra. Ennek oka az volt, hogy Emilinak meg kellett vrnia, mg Puck, h szelleme felbred. Knjban hajlongva krlelte a brkat s a vezetsget, hogy vrjk meg, hogy is teljes erbedobssal kzdhessen. Yue – ugyan szemt forgatva – de vgl belement a felttelbe. A kzd felek egy rs hatridt kaptak a felkszlsre.
Mikor eljtt a kezds idpontja, a kt mgus szemtl szembe kerlt egymssal. Klsejk egyms teljes kontrasztja volt: mg az egyik oldalon a szke haj, vrs szem Yue, addig a msik flen az ezsthaj s fagyos-szem Emilia llt. Utbbi kicsit zavarodott volt, arcn az izgalom jelei mutatkoztak, mg meg nem paskolta magt.
A gong megszlalsakor a vmprlny mgiit kombinlva egy lngvihart kpzett tz- s szlvarzslatokkal, melyre Emilinak elg ideje sem volt reaglni. Elugrott a csaps ell. Guruls kzben jgszilnkokat ltt ellensgnek, azonban Yue tzgmbkkel hrtotta ket. A kt mgia sszetkzsbl sr vzgz kpzdtt, mely megzavarta a ltsi viszonyokat. Mikor Yue el akarta oszlatni a gzt a szelvel, hirtelen arra lett figyelmes, hogy egy hatalmas jgalakzat tnik fel fltte. Emilia jgmvszetvel egy traktort alkotott, amelyet Yura kvnt „ejteni” a levegbl DIO-szeren (JoJo referencia). Erre Emilia mg r is vetdtt, s ernvelsvel rugdalni kezdte a kpzdmnyt, hogy az nagyobb ervel csapdjon be. Yue meglepettsgben csak egy rgtnztt gravitcis mgit tudott performlni a cosmoja lngra lobbantsval felerstve, mellyel egy idre megakadlyozta a jgtraktor zuhanst. Ezutn egy nagyobb tzrobbanst kpzett, mely teljesen sztzzta a mezgazdasgi gpet reprezentl djnyertes jgszobrot. A robbanstl s a jgtmbktl mind Emilia, mind Yue a fldre kerltek, tbb srlssel is. A vmpr mgus azonban felpattant mr-mr flslegesen nagy kitartsnak ksznheten, s kzepes-mret lngtorndkat irnytott a fltnde lenyzra. Emilia ezeknek csak egy rszt tudta elkerlni. Az utols elkerlend tzfrgeteget egy jgpajzzsal prblta kivdeni, mely nem volt valami alkalmas a feladatra, gy a jgmgus nagyobb mrtk gsi srlseket szenvedett.
Yue pimasz vigyort villantott, s egy lnglvegeket kpzett, hogy bevgezhesse ellenfelt. Ekkor azonban egy aranyosan vkony, mgis fagyosnak hat hang trte meg a lngok sercegst: Puck volt az, aki pp most bredt fel. Olyan fagyos lgkrt teremtett a harctren, ami Yue gyengbb lngjait egy szempillants alatt kioltotta. Ezutn odalebegett Emilihoz, akit csak „Linak” nevezett. A fltnde lny kiss knnyes szemekkel, duzzog pofival nzett fel a szellemre, s krdre vonta, hogy mirt kell mindig „aludnia”, amikor pp szksg lenne r, s hogy mirt ksett meg most is az bredsvel. Puck vonakodva elnzst krt, majd agyarait kivillantva Yura tekintett szigor arckifejezsvel. Ekzben Emilia is feltpszkodott. Yue s Puck mr ismertk egymst korbbrl, elvgre mindketten si lnyeknek szmtanak. Rvidke beszlgetskbl mg az is kiderlt, hogy korbban egyszer mr megtkztek egymssal. A kis eszmecsere utn mindkt lenyz (s Puck) a hatrokig nveltk mgikus erejket. Yue trfeln lngfrgetegek keletkeztek s irdatlan hsg lett, parzsl fuvallatokkal; mg a kzdtr msik feln Emilia s Puck miatt egy mini-jgkorszak kvetkezett be, fagyos fuvallatokkal s jgkristlyokkal mindentt. Ezutn megkezddtt a vgs adok-kapok a kt fl kztt, melyet tombol, srknyok formjban lecsap tztorndk, jgvirgok formjban megjelen jglvedkek s jgfrgetegek tarktottak. A meccs vgre az egsz harctr egy Punk Hazardot (egy flig lngol – flig fagyos sziget a One Piece-ben) idz helysznn vltozott, melynek egy-egy oldaln mindkt vizsgz ki volt terlve a klcsns kimerltsg s energiahiny miatt.

A harc dntetlen! Mindkt fl B-szintre lphet

 
 
 
Megkezddtt a nevels!
 
Kezdsi Ajndk:
- 1 D-szint kpessg (max. 2000 Erig)
- 1 C-szint kpessg (max. 3500 Erig)
- 10 Arany
 
Az oldal bngszse szmtgprl, vagy telefonos bngszbl, egyszerstett nzetben ajnlott!
 
 
 
 


* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.